Végigsöpört a koronavírus Európában

Külföld 

Fehéroroszországban is felütötte fejét a koronavírus. Elsőként egy iráni diákot diagnosztizáltak a betegséggel, aki nemrég érkezett Azerbajdzsánból. A hatóságok mindenkit karanténba helyeztek, aki találkozott vele. Az Egészségügyi Világszervezet szerint az országoknak még nagyobb erővel kell fellépni a járvány terjedése ellen.

"Most értem haza kéthetes kínai utamról, és azt gondolom, hogy az ottani tudósoknak és kórházi dolgozóknak meg kell osztaniuk a tapasztalataikat az egész világgal. Csak akkor védekezhetünk hatékonyan, ha összefogunk és tanulunk egymástól. Most az a feladatunk, hogy megtaláljuk a legjobb gyógymódot" - magyarázta Dr. Maria Van Kerkhove, az Egészségügyi világszervezet technikai vezetője.

Mindeközben 130-an elhagyhatták azt a tenerifei szállodát, amelyet a napokban zártak le a hatóságok, a vírus terjedésétől tartva. A négycsillagos hotelben először egy Lombardiából érkezett orvos lett rosszul, majd további három embert kellett kórházba szállítani. A maradék hatszáz vendégnek még két hétig karanténban kell maradnia.Svájcban a kormány március 15-ig minden tömegrendezvényt betiltott, így a Genfi Nemzetközi Motor Show is elmarad, melyre több tízezer látogatót vártak a szervezők.  

© 2019 Életmód tippe Fruzsitól. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el