Kovács Péterrel, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának dékánjával beszélgettünk

Pár napja a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karában tettünk látogatást, ahol Dr. Kovács Péter dékán, tanszékvezető, egyetemi docens mesélt az intézmény életéről, és terveikről.
- Karunk idén ünnepli alapításának huszadik évfordulóját. A képzéseink 26 évvel ezelőtt indultak meg, levelező formátumban. 25 évvel ezelőtt nappali tagozatos képzéseket indítottunk. Folyamatos fejlődésen megyünk keresztül, ami azt jelenti, hogy tizenöt évvel ezelőtt a Szegeden élők nagy része azt sem tudta, hogy van közgazdász képzés, mára pedig nagy népszerűségnek örvendünk, az egyik meghatározó képzőhely vagyunk az országban. Párhuzamosan alkalmazkodunk a változásokhoz. Akár a finanszírozási forma változása tekintetében, akár megemlíthetem a nemzetközi képzéseinket, amit 2013-ban indítottunk el. Jelenleg több mint 300 külföldi hallgató vesz részt az angol nyelvű képzéseken. Emellett 2020-ban indítjuk a turizmus-vendéglátás szakot is, ami iránt minden téren igen nagy kereslet mutatkozik. Képzéseinkben nagyon sok vállalati, illetve alapítványi partner vesz részt, és támogatja a hallgatóinkat. Végzett hallgatóin nagyon gyorsan munkát találnak. A képzéseinkben egyre nagyobb szerepet tölt be a digitalizáció, illetve annak hatása. Informatikai támogatásokat, szoftver, illetve hardver megoldásokat alkalmazunk. Nagyon színes élet van a karon, ami azt jelenti, hogy 5-6 hallgatói szervezet működik, rendszeresen programokat tartanak, szakmai előadásokat, akár külső tereplátogatásokra is elmennek. Egy-egy félévben 50-60 rendezvény is van. Jelenleg nemzetközi akkreditáción dolgozunk.

Említette, hogy hamarosan fejlődni fognak. Hogy fog beleférni ebbe a színes életbe egy plusz munka?
- Erre már nem most készülünk fel. Ahogy említettem ennek a szaknak az indításakor, több mint 37 szakmai szervezettől kaptunk támogatást, hogy a szaknak létjogosultsága van, és kell a Dél Alföldi régióban. Számos hotel, utazási iroda, illetve turisztikai ágazatban működő vállalkozás fog részt venni, és terepen is zajlanak majd oktatások. Természetesen ehhez a modellhez a folyamatainkat is fejleszteni kell, ezek már a háttérben zajlanak. 

                                                                                                           Horváth Erzsébet

© 2019 Életmód tippe Fruzsitól. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el