Jókai Mór kéziratai a Somogyi-könyvtárban

október 16. - 16:30 - 17:30

Könyv és kutatója - a Somogyi-könyvtár szabadegyeteme

A Mire megvénülünk titka - Hansági Ágnes előadása

Hansági Ágnes irodalomtörténész, Jókai-szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Magyar Irodalmi Tanszékének egyetemi docense 2001-ben szerzett doktori fokozatot (ELTE), 2012-ben habilitált (SZTE), eddig több mint száz közleménye jelent meg hazai és nemzetközi folyóiratokban, valamint tanulmánykötetekben. Legutóbbi könyvei: Tárca - regény - nyilvánosság: Jókai Mór és a magyar tárcaregény kezdetei (Bp., Ráció, 2014), Láthatatlan limesek: Határjelenségek az irodalomban (Balatonfüred, Tempevölgy, 2018).
A Somogyi-könyvtár 2019-ben új programsorozatot indított Könyv és kutatója címmel. Az érdeklődők egyetemi oktatók, professzorok előadásain keresztül ismerhetik meg a bibliotéka régi és ritka könyveit, helyismereti dokumentumait (levelek, kéziratok stb.). Az egyórás program keretében a résztvevők tájékozódhatnak a legfrissebb kutatási eredményekről és megnézhetik a szóban forgó irodalomtörténeti ritkaságokat is.
Szabadegyetemünk tavaszi és őszi félévében a következő előadókat hallgathatják meg: Bíró-Balogh Tamás, Nagyillés János, Sándor Klára, Szilágyi Zsófia, Hansági Ágnes és Szörényi László.

© 2019 Életmód tippe Fruzsitól. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el