Szegedi körkép vihar után

Mai körképünkben a vihar okozta károkkal foglalkozunk.
Megkerestük a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál Molnár Krisztina szóvivőt, aki kérdésünkre a következőt nyilatkozta.
- Kedd délig érkezett nyolcszáztizenegy bejelentés, ami rekord számú. Mostanáig csaknem ötszáz beavatkozást végeztek el a tűzoltók sikeresen.
Jellemzően kidőlt fákhoz, leszakadt faágakhoz riasztják a tűzoltókat. Több mint százharminc épületben keletkeztek kisebb-nagyobb károk Csongrád megyében.
Fontos megemlíteni az önkéntes tűzoltókat, akik megye szerte segítik a hivatásos tűzoltók munkáját. A hívatásos tűzoltók közül is itt vannak Csongrád megyén kívül Bács-Kiskun megyéből, Szolnok megyéből és Békés megyéből is. Folyamatosan több mint száz tűzoltó dolgozik Csongrád megyében azért, hogy minél hamarabb felszámoljuk a vihar okozta károkat. Előreláthatólag még a következő napokra is áthúzódnak a helyreállítási munkálatok.
Három személyi sérülésről tudunk.
Arra kérünk mindenkit, hogy ahogy járnak az utakon, mindenhol láthatják a tűzoltókat dolgozni, vigyázzanak rájuk, óvatosan közlekedjenek.
Ha valaki még észlel viharkárt, akkor kizárólag a 112-es segélyhívó telefonszámon jelentse be.

A sérültekről Hangai József, az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezet kommunikációs munkatársa a következő felvilágosítást adta.
- A balesethez kiérkező négy mentőegység két fiatal lányt súlyosabb, egy férfit pedig könnyebb sérülésekkel látott el. A mentők ezután mindhárom sérültet stabil állapotban szállították kórházba.

Délelőtt ellátogattunk a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának épületéhez is, ahol a tűzoltók nagy erőkkel dolgoztak.
Kérdésünkre Faragó Antal szolgálati parancsnok a következőket válaszolta:
- A jogi kar épülete mellett egy másik ház tetőszerkezetén is dolgoznunk kell, ami a tegnapi viharban megsérült. Eddig a tűzoltók munkáját semmi sem nehezítette.

A jogi kar vezetősége nem kívánt nyilatkozni. Annyit elmondtak ott jártunkkor, hogy még a kárfelmérés nem történt meg.
A mai nappal a tanítás szünetelt.
                                                                                                   Tuska

© 2019 Életmód tippe Fruzsitól. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el