Illatszertár közönségtalálkozó a Somogyi-könyvtárban

November 27-én tartották az illatszertár közönségtalálkozóját a Somogyi-könyvtárban, mely december 6-tól lesz látható a Kisszínházban.

Sztarenki Pál a darab rendezője elmondta, a darabot 1937-ben mutatták be nagyon nagy sikerrel. Aztán a rendszerváltozáskor nem játszották nagyon sokáig. Aztán 1987-ben a Hajdufy Miklós készített egy tv játékot,melyben Bodrogi Gyula, Benedek Miklós, Kern András szerepeltek. Ezek után felfedezték különböző színházak is.
Ez egy nagyon bájos, humánus, jó humorral megírt szerelmi komédia. A harmincas években vagyunk Budapesten a Váci utcában, gyakorlatilag az utolsó békeidőket éljük.
Sztarenki Pál elmondta még, hogy sokáig egy furcsa gondolattól vezérelve, lenézték ezt a műfajt, amit ez a darab is képvisel. Azt gondolom, hogy egy színház "étlapján" ennek a darabnak szerepelni kell. Ha Shakespeare egy gazdagon megterített ebéd, Moliere egy szintén megterített vacsora, akkor ez a darab egy nagyon finom kicsi kis mignom. Úgy látom, hogy a műfajokat tisztelni és képviselni kell. Bármilyen műfajról van szó, tehetségesen és jól kell megcsinálni. Ruszt József (aki Szegeden kétszer is volt igazgató) ezt mondta. "Egy színház akkor jó,ha úgy néz ki a egy palacsinta. Minél több íz van benne, annál izgalmasabb." Ha csak egyfélét kapunk, akkor arra rá fogunk unni. Minél több ízt tudunk becsempészni egy színházi évadba, az annál ízletesebb lesz. Mindenki megtalálja a saját maga számára megfelelő ízlést. A nézőket ki kell szolgálni. Az Illatszertár a kis embereknek a nagy története. Nemcsak királyokkal vagy hercegekkel élünk együtt, hanem egymás között. Ez a mi életünkről szól, piciben. Bájosan, nagy szeretettel és klasszikus dramaturgiával van megírva, magunkra ismerhetünk benne.Tánczos Adrienn Rácz kisasszonyt játssza a darabban, amiről a következőket osztotta meg a hallgatósággal.
Ezt a szerepet már Játszottam Zalaegerszegen szintén. Szándékaim szerint szeretnék másképp megszólalni ebben a darabban. Nyilván az ember változik. Természetes, hogy más szólal meg mindenkiben nyolc évvel később. A nyolc évvel ezelőtti Rácz kisasszony nagyon szerette a mozikat, a szerelmes regényeket, hisz egy háborús helyzetben játszódik a darab. Ilyenkor az emberek belemenekülnek különböző illúziókba. Hisz azt érzik, hogy ezt a helyzetet ők nem tudják megváltoztatni. Ebben az értelmezésben pedig ez a szerep egy kicsit sötétebb tónusú lesz és bonyolultabb.


                                                                                                                                                            Tuska

© 2019 Életmód tippe Fruzsitól. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el