MÁV: hétfőtől elkezdődik a járművek teljes fertőtlenítése

Magyarország - MÁV                                                                                 2020.03.15. 

Teljes fertőtlenítést vezet be a MÁV a vasúti és HÉV-szerelvényeken a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója vasárnap.

Homolya Róbert hozzátette: úgynevezett záró fertőtlenítést fognak végezni a szerelvényeken, amely baktérium-, vírus- és gombaellenes fertőtlenítést jelent, és amely után minden kórokozó elpusztul a járműveken.
Ilyen jellegű fertőtlenítést először a nemzetközi vonalakon alkalmaztak, de ezek száma egyre csökken, így most lehetőség nyílik a belföldi járatok szerelvényeinek teljes fertőtlenítésére is - ismertette.
Hétfőtől a legnagyobb forgalmú - vagyis elsősorban a budapesti elővárosi közlekedésben érintett - járműveken kezdik a teljes fertőtlenítést, de az kiterjed a HÉV-ekre és az alacsonyabb forgalmú vonalak járműveire is. Az intézkedés több száz járművet érint, és a tervek szerint jövő hét végére már folyamatos lesz a járművek ilyen típusú fertőtlenítése.
Homolya Róbert hozzátette: ugyancsak hétfőtől a legnagyobb forgalmú budapesti és vidéki pályaudvarokon, megállóhelyeken az utazóközönségnek is biztosítanak kézfertőtlenítő lehetőséget.
Az elnök-vezérigazgató felidézte: korábban már több száz érintésmentes kézfertőtlenítő-adagolót osztottak szét az üzemi területeken, kézfertőtlenítőket, szájmaszkokat, gumikesztyűket osztottak a vírus terjedésének leginkább kitett munkakörökben dolgozóknak - például a jegypénztárosoknak, kalauzoknak. A vasúttársaság a pályaudvarokat, szerelvényeket, üzemi területeket vírusellenes takarítószerekkel takarítja.

MTI 

© 2019 Életmód tippe Fruzsitól. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el