Ágoston Katalin színművésznőt kérdeztük
A Második színházi évadát kezdi a
Szegedi Nemzeti Színházban Ágoston Katalin színművész. Tavaly már a nézők
megismerhették több oldaláról: láthatták prózai szerepekben, hallhatták zenés
darabokban. A zene szeretetét már otthon megkapta.
- Egerben születtem, a szüleim mindketten
zenész-pedagógusok, immár úgy 40 éve játszanak az ottani szimfonikus
zenekarban, illetve a színházban is. Így rengeteg előadást láttunk ott az
öcsémmel, volt, amit hússzor végignéztünk. Olyan is megesett, hogy nem volt
hely a nézőtéren, és az ültető néni letett nekünk egy párnát, hogy ne legyen
kényelmetlen a lépcső. Később közelebbről is megismerkedhettem ezzel a
világgal, gyerekként, kamaszként bekerültem előadásokba. Közben gimnáziumba,
zeneiskolába jártam, furulyázni tanultam kilenc évig, hegedültem 5 évig. De -
főleg a színház hatására - minden vágyam az volt, hogy énekelhessek, így elég
fiatalon, 14 évesen elkezdtem énektanárhoz járni.
Mi volt az a pont, amikor elhatározta, hogy
színésznő lesz?
- Igazából azt nem tudnám megmondani. Valahogy
otthon éreztem magam a színházban, nem nagyon volt bennem más alternatíva. A
furulya szak egy időben elgondolkodtatott, mert szerettem, a színház viszont
más volt, az szerelem... Úgy hozta az élet, hogy a színművészetire soha nem
jelentkeztem. Tanáraim biztatására magánének szakon tanultam tovább. Mikor
szóba került a színmű, már szigorlat környékén tartottam, nem akartam
félbehagyni a főiskolát. Soha nem választottam szét a színészetet és az
éneklést, nem gondoltam, hogy kizárom magam a prózai színpadokról azzal, hogy
zeneművészetit végzek.
Több színházban dolgozott már, és
Szeged mellett is hívják más színházakba. Tavaly Budapesten egy My Fair Lady
előadást is megmentett.
- A Centrál Színház
tagja voltam hét évig. Onnan jöttem Szegedre. Márciusban épp elkezdtem itt a
Gyilkos próbaidőszakát, amikor Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója és a
darab rendezője felhívott telefonon, hogy Tompos Kátya - aki Elizát alakítja -
lebetegedett és két hét múlva előadás lenne. Be tudnék-e ugrani. Picit
vacilláltam, hogy felelős döntés-e ez úgy, hogy közben egy főszerepet próbálok.
De egyrészt nagy vágyam volt, hogy eljátsszam ez a csodás szerepet, másrészt
nagyon jól esett, hogy annak a színháznak az igazgatója, ahonnan elszerződtem
bízik bennem és visszavár. Jelenlegi anyaszínházam pedig segített benne és
kiengedett. Természetesen elvállaltam. Kaptam kottát és DVD-t, két hetem volt,
hogy megtanuljam.
Melyik
az a szerep vagy szerepek, amelyek büszkeséggel töltik el?
- Ez nagyon nehéz kérdés. Különböző életszakaszaimban, más és más szerepek
jelentettek mérföldkövet. Egerben az első kőszínházi előadás, amiben
játszottam, az a Valahol Európában volt. Ott még banda tagot alakítottam,
statisztáltam. És álmodoztam arról, hogy egyszer Suhanc lehetek. 16 évvel
később Szegeden így is lett... Figyelem itt a gyerekeket, pontosan tudom, mit
élnek meg a színházban, hogy micsoda eufórikus boldogság ide bejönni, mennyi
mindent tanít nekik ez a hely, közben milyen küzdelem elszakadni kicsit a
"normális" iskolai élettől. És most látom a másik oldalt. A mi felelősségünk, hogy
a gyerekek minden előadáson el tudjanak jutni egy bizonyos energiaszintre,
hiszen ők a legtisztábban, legőszintébben arra reagálnak, amit éppen akkor
kapnak. Minden pillanatban jelen kell lennünk, nem lehet rutinból játszani.
Közben fél szemmel állandóan őrködünk, nehogy pl. egy kikötődött cipőfűző
gazdája orra bukjon két jelenet közti változás alatt...
Végezetül ebben a színházi évadban a
szegedi nézők miben láthatják?
- Most felújítunk
olyan előadásokat, amik már tavaly mentek. Közben próbáljuk az Időfutár című
darabot, melyet Barnák László rendez. Ezt követi a Mágnás Miska Peller Károly
rendezésében, melyet október végén kezdünk próbálni. Abban Marcsát alakítom.
Aztán januárban kezdünk neki a Johannának, ez a Mohácsi testvérek előadása. Az
évad végén rendezi Horgas Ádám 1984-et.
Tuska
