Szénmonoxid veszélyei

Ma a szénmonoxid veszélyeire hívta fel a figyelmet Molnár Krisztina a Csongrád Megyei Katasztrófavédelem Igazgatóságának szóvivője:
A szénmonoxidról fontos tudni, hogy nemcsak a fűtési szezon problémája. Nyáron is riasztanak minket ilyen esetekhez, de jellemzően a fűtési szezonhoz kötjük a szénmonoxid mérgezéseket. Amikor a szénmonoxid szint megemelkedik a levegőben, akkor az történik, hogy kiszorítja az oxigént a levegőből, és ez rosszulléthez vezethet. A lakásban tartózkodók fejfájásra, hányingerre, émelygésre panaszkodhatnak, ami egy teljesen más általános gyors lefolyású betegségre is utalhat, éppen ezért nehéz a tüneteit felfedezni és időben észlelni. Ezért is nagyon fontos, hogy legyen szénmonoxid érzékelő felszerelve. Olyan helyekre, ahol nyílt égésterű tüzelő és hűtőberendezés működik vagy kandalló, oda feltétlen ajánljuk, de garázsokba is érdemes felszerelni. Fontos statisztikai adat, hogy ahol volt működő szénmonoxid érzékelő, ott az elmúlt fűtési időszakban nem történt haláleset. Egyre több esetben találkozunk azzal, hogy a lakásokban működő szénmonoxid érzékelő van, amit köszönünk a lakosoknak. Ha a szénmonoxid szint megemelkedik a lakásban, ezek a berendezések azonnal jeleznek. Arra kérünk mindenkit a szénmonoxid érzékelők használatával kapcsolatban, ha riaszt, azonnal hívja a 112-es telefonszámot, és hagyja el a helységet. Ilyenkor a kollégáim perceken belül a helyszínre érkeznek, és elkezdik a speciális műszereikkel mérni a levegőben a szénmonoxid szintet, kiderítik azt is, hogy mi okozhatta a megemelkedett szénmonoxid szintet. Ilyen esetben bizony életet mentenek ezek az érzékelők, hisz időben jeleznek. Három hete volt Makón egy súlyos mérgezés, az ott élő fiatalembert súlyos tünetekkel szállították kórházba. Nem volt szénmonoxid érzékelő a lakásban, a szerencsének köszönhető, hogy túlélte a lakó!

Mire kell még figyelni a fűtési szezon idején?
Arra, hogy ne alakuljon ki magas szénmonoxid koncentráció a levegőben, gondoskodni kell mindig a levegő utánpótlásáról. Ne takarjuk el a szellőző nyílásokat, és szellőztessük a lakást! Fontos, hogy a tüzelő és fűtőberendezések megfelelő műszaki állapotban legyenek, ezeket szakemberrel ellenőriztessük. Az is fontos, hogy a kéményünk megfelelően karba legyen tartva. Egyeztessünk időpontot, és engedjük be a kéményseprőt.
Ne vegyünk meg akármilyen szénmonoxid érzékelő készüléket, csak megbízható forrásokból származót. Ezeknek a listáját megtalálja mindenki a Csongrád Megyei Katasztrófavédelem Igazgatóság honlapján. Ott azok a készülékek vannak fent, amit a Fogyasztóvédelmi Hatóság alkalmasnak talált, hogy működjön. Nagyon fontos, hogy általában ezeknek a készülékeknek az élettartalmát öt évig szavatolja a gyártó, ezek után cserélni kell. A gyermekekre és a háziállatokra jelent különösen nagy veszélyt a szénmonoxid, mert az ő testük hamarabb telítődik vele.
Ha bárki ezeket a tüneteket tapasztalja, azonnal hívja a segélyhívó számot, hogy a mentőegységek minél hamarabb megérkezhessenek. Érdemes ezeket a készülékeket a tüzelő fűtőberendezések mellé elhelyezni, de bárhova ki lehet tenni a lakásba, annál nagyobb biztonságban vagyunk. 

© 2019 Életmód tippe Fruzsitól. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el