Nyílt nap a Szegedi Nemzeti Színházban

IOktóber 8-án ismét nyílt nap volt a Szegedi Nemzeti Színházban, melyre inkább a diákokat invitálták. Az ide látogató középiskolásokat és egyetemistákat, bőséges program fogadta.

A jelenlevők bepillanthattak Puccini: A köpeny színpadi próbájára, melyet Göttinger Pál rendez. A rendező próba előtt ismertette a művet, mindenki türelmét kérte, hisz egy próbafolyamatban előfordulnak megállások és a színpadi világítást is próbálni kellett még. A szimfonikus zenekart Pál Tamás vezényelte. 11 órától Szilágyi Annamária színművész tartott beszédtechnika előadást a színház próbatermében, ahova mi is ellátogattunk.
A folyosón a következőket tudtuk meg a beszédről.
- A beszéd az nagyon fontos a színházon belül. Nem mindegy, hogy hogyan szólalunk meg, milyen stílusban vagy milyen hangerővel. Akár suttogva vagy kiabálva beszélünk, értenie kell a nézőnek. Messzire el kell hallatszódni, hogy mit beszélünk. Ehhez hoztam pár gyakorlatot. Azt gondolom, hogy ezek a diákok nem biztos, hogy a színházban fognak fellépni, de ha órán határozottan tudnak megszólalni, vagy akár a hülyeséget is így mondják, lehet jobban elhihetőbb. Mindenképp fontos a beszédben a magabiztosság - tudtuk meg.

Barnák László igazgatót az Időfutár próba után értük el, a következőket tudtuk meg a nyílt napról.
- A mai napa diákokat várjuk a Szegedi Nemzeti színház mindkét épületébe. Kinyitottuk a kaput, hogy a tanulók beleshessenek a kulisszák mögé, beülhessenek egy nyílt opera próbára. Jelmezekben is lehet majd fotót készíteni, és szelfire is van lehetőség.
Az este folyamán a Színházi bestiák előadás után közönségtalálkozót is szerveztünk, ami után lesz egy rendhagyó koncert. Egy különleges hangszert a handpant ismerhetik meg, amin Nagy János Afronauta fog játszani, aki a Színházi bestiákban is aktív részese a zenei kíséretnek. Remélem, hogy ezekkel az alkalmakkal kedvet csinálhatunk a diákoknak, hogy legközelebb is eljöjjenek a színházba, és megnézzék az előadásainkat.

                                                                                                                                                        Tuska

© 2019 Életmód tippe Fruzsitól. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el