Szakmaiság és elkötelezettség

Talán nincs olyan Szegeden élő, aki ne hallott volna még a Bodó Autósiskoláról. Mai vendégünk az iskola egykori tulajdonosa és névadója, Bodó Imre.
Tiszteletem! Polgármesterség és Járási Hivatal vezetőség után ismét polgármesternek készül Újszentivánon. Miért pont ez a település?

- Szeretettel köszöntöm a felület olvasóit! A történet igazából nem hosszú. 94-től öt ciklusban voltam polgármester. Az elsőben Tiszaszigeten alpolgármester, majd négy ciklusban polgármester. De a negyedik polgármesteri ciklusomat nem vittem végig. Egy évvel hamarabb lemondtam és elvállaltam az akkori miniszter úr felkérését, hogy Magyarország harmadik legnagyobb járási hivatalát vezessem, ez volt a Szegedi Járási Hivatal. Azt három évig vittem. Hogy a kérdésre konkrétan válaszoljak, hogy miért így döntöttem: egyrészt mutatja a pályám, hisz ennek a térségnek voltam országgyűlési képviselője két cikluson keresztül, illetve Újszentiván szomszéd településének közel húsz évig a település vezetője. Múlt év őszén az újszentiváni vállalkozók kerestek meg, és panaszáradattal öntöttek le. Sok-sok tárgyalás után azt kérték tőlem, hogy a szakmaiságomat és a személyes kapcsolatrendszeremet felhasználva, segítsek nekik Újszentivánon, mert a mostani településvezetés finoman szólva sem baráti velük szemben.
Erre gondolkodási időt kértem tőlük, hisz kimondottan álmomban nem gondoltam erre. Tárgyalások, tárgyalásokat követtek és múlt év karácsonya előtt néhány nappal, mondtam a vállalkozók kérésére igent. Tehát a miért egyértelműen a saját múltam, másrészt a vállalkozóknak a kérése, akik szeretnének egy vállalkozóbarát és együttműködő településvezetést látni a személyemben, amennyiben október 13-án a választások pozitívan dőlnek el számomra.

Amennyiben bizalmat szavaznak Önnek a választók, milyen változásokat tud elképzelni?
- Ha a bizalmat megkapom, szeretném rögzíteni, hogy meg kell próbálni azt a mély morális válságot, ami kialakult, rendezni. Az életem elmúlt időszakában mindig elfogadtam, hogy a demokrácia már csak arról szól, hogy különböző világnézetű emberek más és más gondolatokat fejtenek ki. Mindenki nyilván a saját világnézetét tartja elfogadandónak. Teljesen természetesnek tartom, de én egy kompromisszum kereső, és mindenki felé lojális ember vagyok. Nem szeretem a túl sok ütközést.
Ma Újszentivánon kialakult egy nagyon erős gazdasági kör, mely kihat Tiszaszigetre és Kübekházára is, mert az emberek a térségből járnak dolgozni. A jelzések alapján újabb cégek települnének a területre. Azért azt gondolom, hogy ez a Tisza-Maros Szög térsége hosszú távon csak profitálhatna.
Tehát az első lépés, hogy ezt a morális válságot mielőbb rendezni kell. Vissza kell állítani a bizalmat mindenki irányába. Ha ez megvan, elkezdődhet egy csendes építkezés.A CSOK program keretében sokan költöznek falvakba. Elképzelhetőnek tart egy bizonyos munkahely teremtést?
Úgy néz ki, hogy a térségünk ebből a szempontból egy felfelé ívelő pályán van. Sajnos Újszentiván az egyedüli ebben a térségben, amely ebből a CSOK listából ki van zárva. Ennek előnyeit sajnos az itt élők, és az ide kiköltözni vágyók sem élvezhetik.

Végezetül, biztos nagyon sok támogatást kap, de emellett támadások is érik. Ez az időszak mennyire viseli meg Önt?
- A politika már csak ilyen. Harminckét éves koromban kezdtem a közélettel foglalkozni, gyakorlatilag főállásban. Szerintem az elmúlt több mint két évtized, bőven megedzett. Én azt gondolom, hogy a politikusi pálya végtelenül szép, szerintem hálás pálya. Nyilván egy picivel másabb, mint a normál munkahelyek, mert itt az ember különböző érdekcsoportok, érdekközösségek vagy személyek ütköző zónájába kerül. Ezt tudni kell kezelni. Köszönöm szépen, szeretem ezt a szakmát. Borzasztó módon szeretem az embereket. Azokat is, akik úgy gondolják, hogy éppen nem szeretnek engem.
Azt gondolom, hogy jól megélni a mindennapjainkat, az előbb vagy utóbb mindenki részére azt bizonyítja, hogy ezt ők is meg tudják tenni. Soha haraggal nem fordultam senki irányába.
Hiszek abban, amit az emberi teremtésből eredeztetünk, hogy az ember eredetét nézve jónak születik. Hogy éppen az adott időszakában a jó vagy rossz arcát mutatja, az szerintem nagyon sok tényezőtől függ. Hiszek abban, és így is élem a mindennapjaimat, hogy szeretetben megélni az életemet mindig jobban szerencsésebb és kifizetődőbb, mint dacolva vagy ellenkezve.
                                                                                    Tuska

© 2019 Életmód tippe Fruzsitól. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el