Pályázati eszközök átadása Szegeden

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által az önkéntes tűzoltó egyesületek 2019. évi támogatására kiírt pályázaton a Csongrád megyei tűzoltó egyesületek ismét eredményesen szerepeltek. Ezek az egyesületek idén is több mint tíz millió forint értékben részesülnek állami támogatásban.
Az idei pályázaton beszerzett technikai eszközök ünnepélyes átadására
került sor november 22-én

Molnár Krisztina a Csongrád Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság a Szeged a mindenem hírportálnak a következőket mondta: "Az önkéntesek eszközátadása egy 2019-ben indult pályázatnak a végeredménye. Csongrád megyében 21 önkéntest tűzoltó egyesület pályázott. Több mint 700 millió forintot kaptak országosan, ebből Csongrád megye 22 millió forintot hozott el. Ez azt jelenti, hogy mind a 21 önkéntes tűzoltó egyesület sikerrel pályázott. Van olyan tűzoltó egyesület, amely több mint egymillió forintot tudhat magáénak. Mire fordíthatják ezeket a pályázati pénzeket? Oktatásra, szertár felújításra és tűzoltó technikai eszközöket szereztek be. Az ő munkájuk nekünk nagyon nagy segítség. Átlagosan körülbelül 2500 beavatkozást végzünk el egy évben Csongrád megyében. Ebből 200-250 beavatkozásban vesznek részt önkéntes tűzoltók. Tudni kell róluk, hogy ingyen, szabadidejüket feláldozva végzik ezt a munkát. Külön köszönet nekik! Példának okáért a szeptember 9-i viharkárok felszámolásában közreműködtek, de több balesetnél és tűzesetnél is dolgoznak az önkéntesek. A Megyei Igazgatósággal mindenkinek szerződése van, támogatjuk őket oktatásokkal, fejlesztésekkel.Ezek után megkerestük Szűcs Ákost, a Szegedi Önkéntes Tűzoltó és Mentőegyesület vezetőjét, aki a következőt nyilatkozta: "Az egyesület öt éve alakult, egy komplett műszaki, logisztikai bázis lett kiépítve Szegeden, amik a tűzoltói beavatkozásokat segítik. Ezen pályázatban több dolgot nyertünk, agregátorok, szivattyúk, fűrészek és sátrak, amik a műszaki mentéshez kellenek. Az egyesület tagjainak védősisakok és csizmák kerültek beszerzésre. Ez egy folyamatos és szisztematikus építkezés része, amely nemzetközi és országos gyakorlatokon is bizonyított. A továbbiakban is szeretnénk azt az útvonalat követni, hogy a hivatásos tűzoltóknak minél nagyobb logisztikai támogatást tudjunk biztosítani. Az idei évben a Magyar Vöröskereszttől is sikerült eszközöket kapni. A legnagyobb eredményt az a két mentőhajó jelenti, ami Szegedre érkezett. Ezeknek a felülvizsgálata, javítása folyamatban van. 

                                                                                                                                           Tuska

© 2019 Életmód tippe Fruzsitól. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el