A következő hetekben, hónapokban maradhat a veszélyhelyzet

Budapest - Magyarország Kormánya                                                     2020.03.12.

A kormány arra készül, hogy a következő hetekben, hónapokban szükség lehet a szerdán meghirdetett veszélyhelyzet intézkedéseire - mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Az államtitkár hangsúlyozta, a rendkívüli jogrend lehetővé teszi, hogy a kormány rendeleti formában - a lehető leggyorsabban - további intézkedéseket hozzon, ha a helyzet úgy kívánja.

Kitért arra is, Magyarország együttműködik az unió tagállamaival a helyzet kezelésében.

"Minden intézkedés, amit eddig bejelentettünk és amit meg fogunk tenni, az nem pusztán Magyarországon és önmagában áll meg, hanem abban a rendszerben, amelynek részei vagyunk" - fogalmazott.

Hozzátette, az intézkedések szoros párhuzamban vannak a környező országokéval is, erre jó példa a beutazási tilalom - Olaszország közelsége miatt -, amit Szlovénia és Ausztria is foganatosított.

Kiemelte, az intézkedéseket nem a büntetés oldaláról szeretnék megközelíteni, hanem a józan ész és az együttműködés alapján hozták meg döntéseiket. Az azonban egészen biztosnak látszik, hogy minden magyar embernek ki kell lépnie az elkövetkező időszakban a saját komfortzónájából.

"Csak olyan intézkedésekkel lehet a vírus terjedését gátolni, lassítani, amelyek a hétköznapi életre is hatással lesznek. Ezek elkerülhetetlenek! Ez fegyelmet, belátást és bizalmat feltételez egyébként" - fogalmazott.

Hozzátette, senkinek nem lehet az érdeke, hogy eltitkolja az egészségi állapotát vagy azt, hogy melyik külföldi országban járt. Nemcsak azért, mert ez bűncselekmény, hanem azért is, mert ezzel a saját családja és környezete egészségét is veszélyezteti.

(MTI)

© 2019 Életmód tippe Fruzsitól. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el