Újra próbál a Valahol Európában csapata
A tavalyi
színházi évadban a Szegedi Nemzeti Színház nagy sikerrel mutatta be Szőcs Artúr
rendezésében a Valahol Európát, melyet az idei évadban is műsorra tűznek.
Mai beszélgető partnerünk Bodor Johanna, koreográfus.
Szeretettel köszöntöm! Nagy szerepe volt Önnek a darab koreografálásában, hisz igyekezett minden
pillanatot életszerűen megszervezni. Milyen szívvel érkezett ismét Szegedre?
- Nekem Szeged szívügyem, mert itt voltam balett tag az első generációs balett
csapatban.
Nagyon sok emlék fűz ehhez a színházhoz, szakmai életemben nagyon fontos volt
ez a három év, amit itt töltöttem. A régi szegedi balettművészekkel most is
tartjuk a kapcsolatot. Valóban olyan erős volt a csapat, hogy ez a bizonyos
erős munka és művészi kapcsolat, barátsággá tudott alakulni. Úgy tűnik, hogy
életem végéig tartó helye van az életemben, az emlékezetemben, a szívemben.
Innen egyenes út vezet ahhoz, hogy szívesen jövök Szegedre dolgozni, hiszen
ismerem ezt a légkört, és szeretem ezt a színházat. Ez a téma különösen
érdekelt. Szőcs Artúrral nagyon sokszor dolgoztunk együtt, nagyon bízom benne.
Azt hiszem, hogy elég jól értem azt, ahogyan ő akar, és szeret dolgozni. Kihívás
volt ennyi gyerekkel munka kapcsolatban lenni. Nem dolgoztam eddig még gyerek
szereplőkkel. Kíváncsi voltam, hogy hogyan tudok velük bánni, mert elsősorban
azon múlik, hogy én hogyan tudok dolgozni. Nagy örömmel jöttem. Mindenképpen
kihívást jelentett, akármennyire is lassan 26 éve koreografálok. Ez egy új
feladat volt, ezzel a darabbal még nem foglalkoztam. Különösen izgul az ember,
mikor olyan helyre jön, hogy valószínűen páran ismerik még a nevét. Fontos,
hogy mi módon ajándékozom meg a közönséget. Ez egy komoly darab, nagyon sűrű
előadás, ahol Szőcs Artúrnak és nekem is nagyon fontos volt, hogy mindenki
erősen részese legyen. Nemcsak a főszereplők és a gyerekek, hanem az énekkari
művészek is.
Milyen munka vár Önre? Van új beálló a darabban?
Hosszú szerepében Károlyi Krisztián láthatják új beállóként. Ilyenkor legjobban
az ember azt félti, hogy a premieren elért színvonalat, és ahová az előadás
fejlődött, az később is meg tudjon valósulni. Hisz ha minden jól megy, a
szereplők is fejlődnek az előadásban. Egyrészt erősíteni kell ezt a fejlődést,
annak jó pontjait sűrűn dicsérni, és bátorítani kell, ugyanakkor vigyázni kell
nagyon a minőségre.
A továbbiakban milyen munkáját láthatják?
A Szegedi Nemzeti Színház bemutatja az 1984 című zenés darabot Horgas Ádám
rendezésében. Annak leszek a koreográfusa. Tehát elmondhatom, hogy visszatérek
Szegedre.
Végezetül, mi a véleménye a szegedi társulatról?
Azt gondolom, hogy nagyon jó volt dolgozni ezzel a társulattal. Ez nem egy
udvariassági mondat, hanem kifejezetten éreztem azt a pillanatot, amikor a
társulat megérezte, hogy hogyan szeretnénk ezt a darabot megcsinálni. Ebben ők,
professzionálisan játszótársakká váltak. Így nagyon könnyű jól dolgozni. Azt
szoktam mondani, hisz álltam a színpadon elég sokat, tehát ismerem azt az
oldalt, nagyon fontos hogyan kommunikálunk egymással, másrészt egy alkotónak is
nagyon fontos, hogy visszajelzést kapjon. Ha az ember megérzi a bizalmat és a
szorgalmat, a koncentrációs képességet, az egészséges szakmai alázatot, s ezt a
társulat nyújtotta. Ha érzem ezt a professzionális magatartást és lelki
nyitottságot, akkor bátrabban tudok dolgozni. Mindig kettőn áll a vásár. Persze,
ha nehezebb körülmények közt van az ember, más taktikákat használ ahhoz, hogy
elérje azt, amit akar. Itt nem volt szükség erre. Lehetett őszintén dolgozni,
ami nagyon ritka ebben a szakmában. Nagyra értékeltem, ezért is jövök szívesen
vissza. Szívesen próbálok, nem esek kétségbe, tudom, hogy amit az embereknek
elmondok, megértik, elfogadják, hasznosítják, nem fognak átvágni, nem lesz
lustaság vagy egy belső legyintés arra, amit mondok. Adnak magukra annyira az
emberek, hogy elhiggyék, ha valaki kint ül a nézőtéren, és ér valamit, azt
érdemes meghallani és alkalmazni. Ez a fajta szakmai bizalom, ami alap lenne a
színházi létezésünkben, nem mindenhol működik.
Tuska
