Négyszemközt Toronykőy Attilával
Toronykőy Attila neve sok színházba járó embernek ismert rendezéseiről. Sokan viszont nem tudják róla, hogy ténylegesen végigjárta a színházi ranglétrát. Most őt kértük meg, hogy meséljen nekünk ezekről az időszakokról is.
1991-ben került a színházba. Mondja el nekünk, hogy milyen volt a pályafutása?
- Budapesten végeztem a főiskolát, én építész üzemmérnök vagyok, pont akkor fejeztem be, mikor a rendszerváltás volt, 1989-ben. Nem volt állás lehetőség. Ami régi vállalatok voltak, azok megszűntek, az újak meg nem kezdtek még el működni, és építészként nem tudtam elhelyezkedni. A színház és a díszlettervezés mindig érdekelt, mert az építészethez elég közel áll. Régen vagy díszlettervező, vagy építész szerettem volna lenni. Volt egy hirdetés, hogy díszítőket keresnek. Fogalmam se volt, hogy ez mit jelent, de azt tudtam, hogy színházban dolgozik. Ebbe a szóba benne van, hogy díszít, így azt hittem, hogy ők azok, akik felrakják a díszletre a különböző képeket, vagy bármi díszítő elemet. Aztán szembesültem vele. Amikor megtudtam nem bántam, csak nem erre számítottam. Háromnegyed évig itt dolgoztam, akkor láttam bele a szakmába, hogy igazából miről szól. Visszaemlékszem, hogy Bohémélet és Faust volt akkor, ezek díszleteit rakosgattuk. A Faust öt felvonásos volt, és minden felvonásnál díszítettünk. Akkor a Varga Matyi bácsi díszlete volt. Mivel sokat színpadon kellett legyünk, kénytelenek voltunk hallgatni a zenét, így egyre jobban megszerettem ezt is. A színházba szerettem bele az operába, előtte nem voltak olyan nagy opera élményeim. Háromnegyed év eltelt, és szerencsémre az egyik rendezőasszisztens elment szülési szabadságra, és kellett az utánpótlás. Mivel zenei végzettségem is volt, mert hegedültem hat évig, úgy döntöttek, hogy kipróbálnak. Ekkor Gregor József volt az igazgató, és Békés András Varázsfuvola rendezésére készültünk, aki az Operaház főrendezője volt. Belecsöppentem egy elég erős próbafolyamatba, mondták, ha ezt a hat hetet túlélem, alkalmas vagyok a pályára. Vajda Júliával, Karikó Terézzel, Szonda Évával, Busa Tamással dolgoztunk együtt. Sikerült kiállnom a tűzkeresztséget, mivel megkedveltem az egészet, én is úgy döntöttem, hogy maradok. Az akkori igazgatóm, Kormos Tibor azt mondta, hogy több vagyok, mint rendezőasszisztens, így megbízott egy opera gálával. Elkezdtek rendezéseket adni, mint a Figaró lakodalma, ez gyerekeknek készült. Elkezdtek bennem bízni, mint rendezőben. Eleinte nagyon féltem tőle, de rájöttem, hogy ez sokkal izgalmasabb és kreatívabb munka, mindent nekem kell kitalálni, hogy a végeredmény jó legyen. Kicsit itt is visszajött az építészeti vonal. Ezek után egyre több önálló feladatot kaptam. Aztán már nem csak Szegeden rendeztem, hívtak Debrecenbe, Pécsre, Budapestre az Operaházba és a Müpába is. Idén négy darabom is megy a Müpába, a Pomádé király, a Háry János, a Varázsfuvola és a Bűvös vadász. Veszprémben és Kecskeméten is rendeztem már. Most jelen pillanatban megmaradt Budapest és Szeged. Közben színpadi mesterséget is tanítok a főiskolán, ott minden évben csinálunk egy vizsgaelőadást, amit a Kisszínházban adunk elő. De több helyre is meg szoktak minket hívni.
Mióta tanít a főiskolán?
- 10 éve tanítok ott. Amikor a Temesi Mária tanszékvezető lett, a Sándor János akkor ment nyugdíja, akkor alkalmaztak a Bartók Béla Művészeti Iskolába. Abban az időben még ott dolgozott Bárdi Sándor is, ő találta ki azokat a kuriózum darabokat, amiket nem is ismertünk. Mindig megkaptuk a Kisszínházat, ami azért jó, mert van, aki életében akkor kerül színpadra, és ki tudja próbálni magát.
Visszakanyarodva a színházi munkájára. Ön az a rendező, aki kevés dologból is minőséget tud alkotni. Honnan jönnek az ötletek?
- Sokszor ezeket a kényszer szüli, de a helyzet, ami adódik, gyakorta jó. Rákényszeríti az embert a pénztelenség arra, hogy kreatívan gondolkodjon. Közben az évek során rájöttem arra, hogy az elsődleges lényeg maga az ember, aki fent van a színpadon, és amit ő tud kifejezni, és adni. A többi csak körítés. Tegyük fel, van egy fehér falam, ami a díszlet, akkor sokkal jobban lehet az emberre koncentrálni. Azokat az előadásokat szeretem, ahol nem a díszlet viszi el a hangsúlyt, hanem az a lényeg, hogy mi történik az emberekkel.
Ki voltak azok az emberek, aki példát mutattak, és segítették Önt pályáján?
- Akit feltétlen ki kell emeljek, az Kovalik Balázs személye, ő akkor kezdett el rendezni. Benne mindig azt láttam, hogy fel van készülve, tudja mit akar, ért az emberekhez, az énekkar mozgatásához, a díszlethez, a jelmezhez, a zenéhez. Én Békés András, Galgóczy Judit, Kerényi Mikós Gábor és Kovalik Balázs alatt kezdtem a pályámat, ezért természetes volt, hogy mindenki felkészült, és tudja a dolgát.
Amikor megismertem még Alföldi Róbertet és Zsótér Sándort, ők még nagyon felkészült rendezők.
Felesége is a színházban dolgozik, és két gyönyörű gyermek édesapja is. Melyik a könnyebb, a színházban rendezni, vagy otthon fegyelmet tartani?
- Ugye a színházban úgy dolgozom, hogy rengeteg mindent át kell gondoljak. Egy rendezőnek bizonyos szempontból vezetőnek is kell lennie, hisz pontosan tudja, mi miért történik, és ő látja egybe a darabot. Otthon én ebből semmit sem szeretnék kamatoztatni, hisz nem akarom a munkám hazavinni a családba. Hála égnek otthon a feleségem szervezi meg a dolgokat, aminek nagyon örülök. Természetesen a feladatokban én is kiveszem a részem.
Végezetül idén milyen munkáját láthatják Szegeden a nézők?
- Idén Mozart: Cosi fan tutte vígoperáját rendezem, amitől nagyon félek. Nagyon jó darab, és fantasztikusan ki van találva zeneileg és dramaturgiailag is. Ráadásul nagyon sok a főiskolás bérlet. Nehéz úgy megcsinálni, hogy több generációnak (olyanoknak, akik már régóta színházba járnak, és azoknak is, akik most kezdenek) a tetszését elnyerjem. Nincs egy réteg közönség, akinek rendezhetem. Ugye ha gyermek darabot rendez az ember, akkor úgy próbál gondolkodni. Itt meg több szemszögből meg kell közelíteni a dolgot. Akik először látnak operát, nem mindig a zene fogja meg őket, hanem a vizuális hatás. De ezzel is úgy kell egyensúlyozni, hogy semelyik ne sérüljön. Mégis megpróbálom úgy megoldani, hogy tényleg arról szóljon, amiről valójában a mű szól.
Horváth Erzsébet
