Négyszemközt Mag Eszter bábszínésszel

Pár napja a Kövér Béla Bábszínházban jártunk. A Szemüveges Szirén előadás után, Mag Eszter Bábszínésszel beszélgettünk.

Ebben az évadban szerződött a bábszínházba. Mi volt az a pont, amikor elhatározta, hogy bábművész lesz?
- Kicsi korom óta tudtam, hogy színházzal szeretnék foglalkozni. Két ismerősöm beszélt először nekem a bábról, mint színhàzi formáról, az egyik bábrendezőnek, a másik pedig bábszínésznek tanult. Aztán megnéztem egy bábelőadást, ami nagyon magával ragadott. Rájöttem, hogy ez inkább alternatív-, mint "gyerekszínház". Sokkal több vizuális elemet használ, mint a legtöbb prózai előadás, és általában sokkal erősebb stilizáltsággal működik. Érettségi után a Marosvàsárhelyi Művészeti Egyetemre jelentkeztem bábszínész szakra. Később felvételizem a Színház-és Filmművészeti Egyeteme, ahova nem vettek fel, de egyáltalán nem bánom, mert csodàlatos osztályunk volt Vásárhelyen.

Hogy került ezek után Szeged a képbe?
- Az itteni társulatból szólt két ismerősöm, hogy lesz egy meghallgatás március végén. Ők biztattak, hogy próbáljam meg. Legnagyobb örömömre felvettek, és azt hiszem igazán jó helyre kerültem.

Milyen adottságok kellenek egy bábszínésznek?
- Nagyjából hasonló adottságokkal kell rendelkezzünk, mint egy színésznek. Fontos a színészi jelenlét, a hangi adottság, jó, ha valaki tud énekelni, nagyon kell tudni mozogni, és maga a bábmozgatás is egy ilyen készség. Nagyon sok olyan helyezkedés van, hogy egyszerre négyen állunk egy kisebb díszlet mögött. Meg kell tanulni, hogy hogyan ad helyet az ember a másiknak. Meg ha valaki bábszínész akar lenni, el kell fogadnia, hogy nem rá fognak emlékezni az előadásból, hanem a figurára, akit életre kelt. Tehát egy bábosnak mindenképp alázatosnak kell lennie, de azért jó, ha közben humora is van az embernek.

Gyerekeknek játszani nem könnyű feladat. Mennyire kötik le a gyerekek?
- Én eléggé gyermeteg lelkűnek gondolom magam. Igaz nem olyan régóta játszom gyermekeknek. Az egyetem utolsó évében kezdtünk el játszani előadásokat. Az egyik inkább gimnazistáknak szólt, a másik kifejezetten babáknak készült. Itt nem egy konkrét történet volt az alap, hanem képek és hangulatok megjelenítése. Arra törekedtünk, hogy kicsit játszunk a zenével és a formákkal. Nagyon izgalmas volt, mert a gyerek a legőszintébb közönség. Őket csak rengeteg energiával és valós jelenléttel lehet megfogni. Nem lehet kamuzni.

Végezetül, ha valaki azon gondolkodik, hogy milyen munkát válasszon magának, mivel biztatná őt erre a pályára?
- Nagyon nagy öröm, hogy valóban mindig játszunk munka közben. Egy próbafolyamat alatt is sok kísérletezés van. Mivel nem olyan kötött forma, szerintem nyitottabbak az egyéni megoldásokra, mint akár egy prózai színháznál. Nagyon jó érzés például az, hogy rengeteg ötletem belekerülhetett az előadásba. És a bábszínházaknak általában egy nagyon kedves közössége van - talán ez abból adódik, hogy főként gyerekeknek játszunk. Kollegák közt is figyelünk egymásra, nincs az a karrierista taposás, mint máshol. Mivel ez egy elég pici szakma, inkàbb egymás segítése a jellemző, mindenki figyel a másikra. Szóval, aki érez magában nyitottsàgot erre, az mindenkèpp próbálja meg!

                                                                                                                                          Tuska