Lovaskocsikázás, ugrálóvár is várta a Térvárra érkezőket

2019.09.02

Szeptember 1-jén Térváron tartották a Kisboldogasszony búcsút.
Ferenci Ferenc polgármestert kérdeztük, hogy a tizenegy órakor kezdődő szentmise után az idelátogatókat milyen programok várják?
- Minden évben kijövünk megünnepelni ezt a nagyon szép búcsút, és azt gondolom, hogy egyre többen jönnek. Az idén kétszázötvenen jelezték részvételüket. Ami nagyon fontos, hogy találkozhatunk négy darab oszloppal is, ami nem csak szimbolikus, hanem azt jelenti, hogy jövő héten elkezdjük építeni a kápolnát. Az önkormányzat erre megvette a területet, továbbá az idei év júliusában megkaptuk az építési engedélyeket is. Közös összefogás mutatkozott az önkormányzat és a Páduai Szent Antal plébánia között, valamint a püspökség is megígérte, hogy tavasszal támogatja a beruházást. Így remélhetőleg a jövő évi búcsúi szentmisét már a kápolnában tudjuk megtartani.
Kiérkezésünkkor már a bográcsban főttek az ételek. Milyen programok lesznek még ma?
Most színesebb programokkal váruk a látogatókat, mint az elmúlt években. Ugrálóvárat tudtunk hívni, nagyon sok fogatot látok itt, továbbá hagyományos pörköltet főzünk mindenkinek.

                                                                                                                Tuska

© 2019 Életmód tippe Fruzsitól. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el