Ember a színfalak mögött, interjú Pávleti Szilvia művészeti titkárral
Minden cég életében fontosak azok az emberek, akik a vezetés munkáját segítik. Ma Pávleti Szilviával és az ő feladatkörével ismerkedhetünk meg, aki a Szegedi Nemzeti Színház opera tagozatának művészeti titkára. Második évét kezdte el. Előtte milyen kötődése volt a színház világához?
- Már gyermekkorom óta elég szoros kapcsolatban állunk a Színház és Én. Úgy érzem, hogy a véremben csorog, ha lehet így fogalmazni. Tulajdonképpen a békéscsabai Jókai Színházban látott Jekyll és Hyde című musical volt az a produkció, ami lángra lobbantotta szerelmem a színház iránt. Ezt követően a mezőkovácsházi Príma-díjas Duma' Színház oszlopos tagja voltam, amely Magyarország egyik legelismertebb ifjúsági színháza volt. Ott mintegy tíz éven keresztül énekeltem és táncoltam, majd megismerkedhettem a színházi háttérmunka rejtelmeivel is, mint rendezőasszisztens. Életem során többször el-el sodródtam, más jellegű munkahelyeken dolgoztam, ám valami megmagyarázhatatlan módon, mégis mindig visszataláltam ide. Éppen egy ilyen élethelyzetnek a gyümölcse a Szegedi Szabadtéri Játékoknál eltöltött három évem is. A Szegedi Nemzeti Színház, kőszínház jellegéből fakadóan úgy érzem, sokkal inkább kiaknázza képességeimet, mint a korábbi mérföldköveim. Az opera, az operett, és a musical műfajai igazán közel álltak hozzám mindig is.
Egy kívülálló nem lát bele a munkájába. Mégis, mi a feladata egy művészeti titkárnak? Elsődlegesen úgy gondolom, hogy az ember bármit meg tud tanulni, amit meg akar tanulni. De akkor tudja az ember szívvel-lélekkel és igazán jól csinálni azt, amit csinál, ha az a személyiségéhez is passzol. Éppen ezért egy művészeti titkár nagyon összetett személyiség. A mindennapi munkámat kicsit a gyerekneveléshez tudnám hasonlítani. A teljesség igénye nélkül: szerzői jogok megvétele, művészegyeztetések, szerződéskötések, korrepetíció- és próbabeosztások elkészítése, castingok, meghallgatások ügyintézése, művészek kérdéseinek és igényeinek kezelése, a produkciót érintő műszaki és marketing információk áramoltatása, teljesítések feladása, próbatáblaírás és még sorolhatnám. Nincsen két egyforma napom, talán ettől szép. Összefoglalva: attól a perctől fogva, hogy megszületik egy produkció megvalósításának gondolata kísérem, mint saját gyerekemet, fogom a kezét és ott állok, mint láthatatlan ember, egészen addig, amíg az utolsó előadáson össze nem zárul a függöny.
Beleláthattunk kicsit a munkájába, aminek nyilván vannak jó és rossz oldalai is. Ezekből eddig miket tapasztalt?
- Nem tudnám kategorikusan kijelenteni és szétválasztani, hogy mi a jó és mi a rossz. Nagyon sokszor nehéz, mert a színház egy nagyon zárt és speciálisan működő világ. Áldozatokkal jár és sok lemondással, ám ha részese lehetek annak, hogy több száz, illetve több ezer ember lelkéhez érünk el egy-egy produkció, előadás alkalmával akkor megéri. Mindennek van jó és rossz oldala, tudni kell azokat a helyükön kezelni.
A fentiek olvasatában olyan szerepet tölt be a tagozata életében, mint egy "tyúkanyó".
Mi az a vezérgondolat, mi az a hitvallás, amit Ön képvisel munkája során?
- Azt vallom, hogy sosem szabad elfelejteni honnan jöttünk, kik vagyunk. Kiváltképp fontos, hogy emberségesek maradjunk. Számomra egy díszítő, egy fodrász, egy magánénekes, egy énekkari tag ugyanolyan fontos, mint mondjuk a feletteseim. Pontosan azért, mert tudom, hogy egy csapat vagyunk, és egy hajóban evezünk. Az a taps, amit kapunk előadás után, az minden közreműködőnek szól. Amikor kicsit elgyengülök akkor mindig az édesapám mondata szokott átsegíteni: "Semmi baj anyukám, az Isten úgyis kirendeli.", - és valóban, mindig kirendeli.
Tuska
